|
1 óra A szervezet teljesítőképessége ekkor a legkisebb. A máj ilyenkor végzi méregtelenítő- és anyagcsere-folyamatainak oroszlánrészét, vagyis
ilyenkor a legnagyobb a terhelése és a legkisebb a teherbírása. (Ezért az éjfél után elfogyasztott alkohol lassabban bomlik le, hamarabb megárt.) Mivel a testhőmérséklet is ilyenkor a legalacsonyabb, a szív és a tüdő kapacitása ezidőtájt a legkisebb: akit ilyenkor ébresztenek fel álmából, nehezebben tér újra magához és teljesítménye minimális.
4 óra A máj aktivitása ilyenkor a legnagyobb, a vércukor pedig most és tizenkét órával később, vagyis délután négykor a legalacsonyabb. Az inzulinos cukorbeteg tehát ebben az időszakban jelentős mennyiségű inzulint takaríthat meg, aki pedig hajnalban kel fel, nem csoda, ha esetleg farkaséhesnek érzi magát. Azok akiknek májműködési zavarai vannak, alkoholizmusból vagy egyéb okokból, rendszerint felébrednek ebben az időszakban.
5 óra A férfiaknál most termelődik a legtöbb férfi nemi hormon, ilyenkor a legnagyobb az erekciós készség. A mellékvesék kortikoszteroidtermelése is most éri el csúcspontját, aki tehát a normális hormonális ingadozáshoz kíván igazodni, és szteroidokat kell szednie, az ekkor vegye be tablettáit, mert így idézi elő a legkevesebb mellékhatást.
6 óra Eljött a felkelés ideje: a vércukorszint és a szervezet anyagcserefolyamatai most már készen állnak a fizikai aktivitásra. A vércukorcsökkentő tabletták és a bétablokkoló hatású vérnyomáscsökkentők ekkor tudják maximális hatásukat kifejteni. Ezzel szemben a szervezet ilyenkor tolerálja legkevésbé az élvezeti szereket és a káros anyagokat: a reggeli kávé és cigaretta sokkal jobban szűkíti az ereket, a reggeli "feles" pedig sokkal magasabb véralkoholszintet eredményez, mint mondjuk szürkületkor.
7 óra Ez a vastagbél működésének ideje, a székletürítés most a legkönnyebb. Aki későbbre halasztja, annak a nap folyamán esetleg már több kellemetlensége lehet miatta, akár a teljesítőképessége is csökkenhet.
9 óra Most legaktívabb a gyomor, ezért ez a reggeli legoptimálisabb időpontja. A védőoltások, illetve a daganatos betegeknél végzett kemoterápia és besugárzás mellékhatása ekkor a legkisebb.
10 óra A testhőmérséklet ekkor optimális. Az idegrendszer ilyenkor a legnyugodtabb, a pszichés teljesítőképesség is most a legmagasabb: könnyebben és gyorsabban sikerül megjegyezni mindent - ám délután feltétlenül ismételni kell a most elsajátítottakat, mert akkor tartósan rögzül.
11 óra Ez a szívciklus csúcspontja, ezért nem csoda, ha a sportteljesítmény is most a legjobb. Ilyenkorra kellene valamilyen testgyakorlatot beiktatni.
Délben Megemelkedik a gyomorsavtermelés, erősödik az éhségérzet, a szellemi teljesítőképesség zuhan, mert a szervezet az emésztésre összpontosít.
13 óra Jelentősen fokozódik az epetermelés, megkönnyítve az elfogyasztott ebéd feldolgozását. Az epehajtó szerek ekkor fejtik ki legaktívabban hatásukat.
14 óra Minden energia az emésztőszervekben koncentrálódik. Mivel a végtagok és a bőr vérkeringése csökken, a fájdalomérzékelés is csökken. A kora délután beadott helyi érzéstelenítők hatása tartósabb és intenzívebb, tehát ekkorra érdemes fogorvoshoz időpontot kérni. Újat nem lenne most könnyű tanulni, mivel azonban a hosszú távú emlékezet fokozódik, ilyenkor érdemes ismételni a délelőtt tanultakat: ez a házi feladat ideje!
16 óra A szellemi és fizikai kapacitás újabb csúcspontjához érkezik. A napi teendők javarészén már mindenki túl van, de azért még képes valami újat alkotni, a sportban pedig győzelmet aratni. A kitartást igénylő sportágakat ilyenkor sokkal eredményesebben lehet űzni, és a tréning is most a leghatásosabb, és ekkor edzhető legaktívabban az immunrendszer. A savkötő gyógyszerek hatása ilyenkor a legjobb.
18 óra A légzés különösen intenzívvé válik. A haj és a köröm sokkal gyorsabb nő.
19 óra A vese aktivitásának csúcspontja. A szívműködés kezd lassulni, a vérnyomás csökken: ha csak az orvos valamiért nem így rendeli, most nem szabad vérnyomáscsökkentő szert bevenni, mert lehet, hogy hatása túllő a célon, és szédülést idéz elő. Viszont a gyomorfekély elleni gyógyszer sokkal hatásosabb, ezért ilyenkor érdemes alkalmazni.
20 óra Az allergiaellenes, az asztmára felírt és a hangulatjavító gyógyszerek most fejtik ki maximális hatásukat, bevételük ekkor a legcélszerűbb, hiszen kisebb adagra lesz szükség, és ezzel csökkenthető a mellékhatás is.
21 óra A szervezet felkészül az éjszakai pihenőre, a szervek legtöbb funkciója lelassul. A most elfogyasztott étel javarészt feldolgozatlan marad reggelig. Ez különösen a nehezebben emészthető ételekre, például a húsra és a sajtra vonatkozik.
23 óra A vegetatív idegrendszer részéről a paraszimpatikus (nyugalmat, beépítést diktáló) funkciók kerülnek abszolút túlsúlyba. A szellemi és fizikai teljesítőképesség is rohamosan romlik. A test és a lélek egyaránt pihenésre vágyik.
Éjfélkor A fájdalmat kiváltó anyagok sokkal intenzívebben hatnak ilyenkor, tehát a fájdalom felerősödik, kevésbé csillapítható. A nők többségénél ilyenkor indul meg a szülés, az epegörcsök száma ekkor fokozódik, nő az infarktus és az agytrombózis kockázata.
|