2004.04.01-én beteglátogatóba mentem a nagykanizsai kórházba egy rokonomhoz, anyukám húgához, akiért kislánykoromban rajongtam és felnõttként is megmaradt a szeretetteljes barátság, ami hozzá fûzött.

Régóta betegeskedett, de hogy valójában mennyire beteg, ezzel csak ott szembesültem. Leépülése oly gyors volt, hogy meg kellett kérdeznem melyik beteg az én hozzátartozóm?

Diagnózisa: gyomorrák,áttétek mindenhol, agydaganat.

A lábában leállt a keringés, le kellett volna vágni, de azt már nem érte meg.

Körülbelül 25 kg volt!És 49 éves !!!

Majd elfelejtettem! Dohányzott ! Sokat!

Mint Én!

A halál közelsége mindig félelmetes. A búcsú a gyermektõl, barátoktól testvérektõl fájdalmas, de lehet méltóságteljes, hiszen mindannyiunk közös sorsa megszületni és elmúlni.

Néztem a szeretett beteg még mindig gyönyörû, tágra nyílt, riadt szemét, amint egy valamit kér! Csak egy szál cigit !

Gyötrik a kínok, fáj a búcsú, de nincs méltóság, nincs megnyugvás, beletörõdés a megváltozhatatlan végzetbe. Nem Istent, nem Jézust hívja a haldokló, nem bűnbocsánatot kér, csak egy nyomorult szál cigit.

Egy ember, aki jó volt! Szeretett! És rab volt. A cigaretta rabja!

És akkor, ott, megértettem valamit.

A cigi nem ad értelmet semminek.

Elveszi a legszebb dolgok értékét.

Az emberi méltóságot. Uralja a mindennapokat, rabszolgává teszi az embert.

Aznap láttam utoljára a nagynénémet.

Szinte sokkos állapotban mentem ki a kórházból.

Otthon meggyújtottam a „cigit”, -az utolsót-, leszívtam a füstöt és éreztem a fájdalmat, ahogy szűkülõ ereimben nem tud rendesen áramlani az oxigén.

Ahogy a vérem szállítja a nikotint, a kátrányt és ki tudja még mit a szervezetemben, és ébresztik a mindenkiben lappangó alattomos, gonosz sejteket, hogy összeállva elpusztítsanak engem és ostobán önmagunkat is, hiszen nélkülem nem élhetnek õk sem.

Többé nem gyújtottam rá!

Nem akartam rágyújtani soha többet! Nem engedem, hogy a bűzölgõ rudacska irányítsa az életemet. És ha eljön az utolsó órám, Csak! Búcsúzni akarok élettõl, gyermektõl, szeretteimtõl, Méltósággal a hiányérzet kínja nélkül.

Engem egy szeretett ember halála vezetett el a tudatig, hogy a cigaretta nem ad semmit, csak elvesz. Muszáj így lennie?Kérem gondolják végig mit ad és mit vesz el a cigaretta?!Elveszi az egészséget a méltóságot a szabadságot jó levegõt, elveszi a fizetés nagy százalékát. Büdös a köröm, büdös a száj büdös a környezet. Ami mellette szól, kapunk tõle nikotinhiányt, óránként kétszer pótolhatjuk könnyebben elverhetjük a bérünket nincs gond a takarékbetét alacsony kamataival, mert nincs fölösleges megtakarított pénz, amivel törõdni kell.

Ennyi! Döntsenek! Biztos, hogy meg kell halnia valakinek, hogy jól döntsünk?

Még csak annyit szeretnék elmondani, hogy nem tudom volt-e nikotinhiányom, én semmi ilyet nem éreztem. Nem fájt, az biztos!

Különösebb kellemetlenséggel sem járt, kicsit több danont ettem, mint máskor.

Ha csak néhány ember képes átélni, átérezni, ami bennem lejátszódott, és elhiszi, hogy a cigit könnyebb letenni, mint rászokni volt anno, akkor tettem valamit én is a füstmentes világért.

Tisztelettel kívánok mindenkinek egészséges,hosszú, füstmentes boldog életet!

Belezna, 2004.04.14."

Már nagyon régen olvastam ezt az írást az interneten, sajnos nem emlékszem mel yik portálon, igy nagyon remélem, hogy nem sértek meg senkit azzal, ha én is közzéteszem. Nagyon megérintett ez az irás, és közrejátszott abban, hogy volt erőm 4 évvel ezelőtt leszokni a dohányzásról. Amióta megszabadultam ettől a rabságtól képes, vagyok tisztán látni, mit is művel a függőség az emberrel, a testével és a lelkével egyaránt.

Nálam az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor édesanyám kezét fogva ültem mellette, míg lelke csendben hagyta el a testét, szíve az utolsókat verte, és bennem megszólalt a nikotinhiány. Iszonyú dühös lettem, vagy nem is tudom, talán elszégyelltem magam, de ekkor tudatosult bennem, hogy nekem nem kell egy ilyen függőség, ami elveszi az élet visszahozhatatlan perceit.

Nekem ők segitettek leszokni a dohányzásról: www.bioexpress.hu

Film a dohányzásról és annak káros hatásairól