Volt egyszer egy hernyó, úgy hívták, hogy Jóska. Az erdő mélyén élt, és naphosszat nem csinált mást, csak a fák leveleit dézsmálta. A szája a sok rágás következtében egészen megerősödött. Semmi mással nem foglalkozott, kizárólag azzal, hogyan tudja minél jobban megtölteni a hasát.

Egy nap nagyon furcsa dologra lett figyelmes. Leszállt elé egy csodálatos lény, amilyet eddig még sosem látott. Csápjai voltak, és valami érdekes dolog a hátán. Szárnyai voltak. A hernyó megkérdezte tőle:

- Mondd, ki vagy te, eddig sosem láttam még hozzád hasonlót?!

A furcsa lény így válaszolt:

- Én vagyok az aranyszárnyú pillangó.

A hernyó egy kicsit csodálkozott, megbámulta a pillangót, de aztán megelégelte az álldogálást, és tovább ette a faleveleket. Napokig újra csak ez töltötte ki az idejét. Néha eszébe jutott az aranyszárnyú pillangó, ilyenkor arról ábrándozott, milyen jó lenne, ha egyszer ő is olyan gyönyörű lehetne. Egy nap úgy érezte, hogy elég volt az állandó falatozásból. Félrevonult egy sötét helyre, és bábot font maga köré. Hetekig ott gubbasztott, elmélkedett, gondolkodott, amíg egy fénysugár arra nem késztette, hogy levegye a bábját. Nagy erőfeszítések árán kibújt a szűkössé vált bábból. Amikor előbújt, nagyon furcsa dolgot tapasztalt. Két csápja volt, és a hátán is érzett valami érdekeset. Odanézett, de gyorsan vissza is kapta a tekintetét, annyira meglepődött. Szinte alig akarta elhinni, de bizony szárnyai nőttek. El sem tudta képzelni, hogy mi történt vele. A távolból gyönyörű zene hallatszott, az eget csodálatos fények festették meg.

- Istenem, mit nem adnék érte, ha egyszer közelről is megnézhetném ezeket a színeket, és meghallgathatnám ezt a csodaszép zenét! – gondolta sóvárogva.

Ebben a pillanatban a levegőből az aranyszárnyú pillangó szállt le.

- Pillangó, te vártál rám? – kérdezte csodálkozva Jóska.

- Igen – felelte a pillangó - ,azért vártam rád, hogy elvezesselek oda ahova annyira vágysz. Az Isteni fényhez és a szférák zenéjéhez.

Jóska nagyon megörült, és már repült is az aranyszárnyú pillangóval, megtapasztalta a csodát. Gyönyörködött a zenében, megcsodálta a színeket, és elhatározta, hogy visszatér.

Visszatér, és elmondja a többi hernyónak, hogy belőlük is válhat pillangó, megláthatják Isten fényességét, meghall

gathatják a zenéjét.

Így is tett. Visszatért az erdőbe, és tanítani kezdte a hernyókat: - Szőjetek bábot, elmélkedjetek, gondolkodjatok!

Ti is lehettek pillangók, ti is tudtok majd repülni!

A hernyók azonban nem hittek neki. Több ezer hernyóhoz szólt, de bizony csak kettő akadt, aki megfogadta a tanácsát és bábot szőtt maga köré.

Jóska kíváncsian várta, hogy mi fog történni. Néhány nap után az egyik hernyóról leszedte a bábot. Segíteni akart neki. Úgy gondolta, hogy így hamarabb lesz belőle pillangó, nem kell majd annyit küszködnie a báb leszedésével. De bizony a bábból egy tehetetlen, szárnyait mozgatni nem tudó, szerencsétlen kis lény került csak ki. Jóska nagyon elszomorodott. Hetekig várakozott, míg egyszer csak észrevette, hogy az aki a bábban maradt, elkezd mozogni, és lassan megpróbál megszabadulni a bábtól. Jóska már majdnem odalépett, hogy segítsen neki, de aztán eszébe jutott, hogy mi történt a másik hernyóval. Rájött, hogy a társának magának kell megküzdenie azért, hogy pillangóvá válhasson. Néhány perc múlva a tanítvány magától kibújt a bábból. Pillangó lett belőle is, és Jóska elvezette azon az úton, amelyet az aranyszárnyú pillangó mutatott meg neki.

Táltos mese