Földi életünk során mindnyájunkra vigyáznak. Leszületésünk pillanatától kezdve őrangyalunk az, aki féltve lesik tetteinket, lépteinket, teljes mértékben az embert szolgálják, tudnunk kell azonban, hogy csak akkor avatkoznak bele életünkbe, ha olyan együttműködésre kérjük, csakis olyat tesznek, amit mi

magunk is szeretnénk, megtennénk. Álmokban, sugallatokban veszik fel velünk a kapcsolatot és igyekeznek a segítségünkre lenni. Nagyon fontos szabály, hogy meghagyják számunkra a szabad akaratot, bármi történjék is a döntés felelősségét magunkra kell vállaljuk. Jómagam számtalan esetben tapasztaltam, hogy álmokon keresztül hozták tudomásomra, hogy a szándékozni kívánt lépés életemet nem jó irányba tereli. Volt, hogy hallgattam rájuk, volt, hogy nem, de mindíg beigazodott, hogy hallgatnom kellett volna az álmaimra. Ami megkülönbözteti őrangyalunk üzenetét a többi álomtól az az, hogy ébredés után, sőt, hónapok múltával is élesen emlékszünk vissza arra az álomra.

Kérés nélkül csak rendkívüli esetben avatkoznak közvetlenül bele életünkbe, és akkor sem szerezhetünk 100 százalékos bizonyosságot afelől, hogy egy angyal volt a segítségünkre, de valahol legbelül érezzük. Ezek szintén olyan lényegtelennek tűnő dolgok, amelyekre évtizedek elmúltával is elevenen emlékszünk vissza.

Elmesélem az én történetemet.

Fiatal lány voltam, olyan 15-16 éves forma, dekoratív, csinos kis fruska. Este mentem haza villamossal, már a villamosmegállóban próbált velem egy középkorú férfi szóba elegyedni, barátkozós típus vagyok, de kedves szavai inkább rossz érzéssel töltöttek el. Nagyon megörültem, hogy a villamoson megláttam egyik volt osztálytársam anyukáját, aki elég nagy meglepetéssel fogadta rajongó üdvözlésem és szűnni nem akaró fecsegésem. Az üres locsogással egyidőben vészesen járt az agyam, hogy vajon merre megy az osztálytársam anyukája, melyik házban is laknak, de sajnos a távolság akkora volt, hogy ő egy megállóval tovább ment. Mivel már jeleztem leszállási szándékomat, kénytelen voltam leszállni, valahogy nem mertem vele megosztani félelmeimet, az úr pedig rendületlenül bámult, a szeme, az pedig borzalmas volt...

Leszálltam a villamosról, próbáltam felmérni az esélyeimet a futásra, a villamosmegállótól a házunkig egy hatalmas parkon keresztül vezetett az út, itt több esélyem volt élőlényekkel találkozni, mint a másik kihalt, kopár betonos szakaszon. Mindez néhány pillanat alatt futott át az agyamon. Ahogy a járdaszigetről átértem a járdára, egy közepes testű fekete kutya ugrott oda hozzám játékosan. Nem ismertem, sosem láttam, pedig nekem is volt kutyám, ismertem a környék összes kutyáját és gazdáit. Fél szememmel sanditva láttam, hogy a férfi lelassítja felém vezető lépteit, azonnal éreztem, ha ez a kutya most mellettem marad, nyert ügyem van. Megsímogattam, ápolt, selymes fényes szőre volt, felkapott egy botot a földről és a kezembe nyomta a másik végét, mintha mindíg is ezt játszottuk volna, úgy viselkedett velem, mintha ez lenne a napi menetrendünk, hogy ő este elém jön a villamoshoz. A játékos huza-vona közben, elhaladt mellettünk a férfi, a kutya megállt, kissé kihúzta magát és a férfira nézve vicsorgot, én rászóltam, hogy lábhoz, úgy ahogy a saját kutyámnak szoktam mondtani. Nem gondoltam komolyan, hogy hallgatni fog a vezényszóra, de mint ahogy azt a kutyaiskolában tanulják, szabályosan megkerült és leült a bal oldalamon, mint imádott gazdájától várta a következő utasítást. Igy szépen póráz nélkül, szorosan lábnál jött mellettem, apró léptekkel, néha felpillantva rám. Az utcai lámpák homályában nem láttam merre mehetett a férfi, de teljes biztonságban éreztem magam, azon gondolkodtam, hogy kié lehet ez a kutya, mert egyértelműen látszott rajta, hogy ápolt, nem gazdátlan és a szeméből nem sugárzott a kidobott vagy elveszett kutyák mély szomorúsága. Nagy volt a dilemmám, ha hazaviszem a lakótelepi lakásba, a saját kutyám nekimegy, mégsem hagyhatom így magára, valamit tennem kell. Ezekkel a gondolatokkal értem el a lépcsőházunkat, felcsöngettem és csak annyit mondtam apukámnak, hogy jöjjön le, de egyedül. Apukám nagyon gyorsan leért, nem kérdezősködött, jött, hallotta a hangomon, hogy fontos. Aggodalommal nézett rám, de látta, hogy rendben vagyok, így azonnal szóhoz is jutottam. Vázoltam a történteket, majd a kutya felé mutatva, nem találtam sehol sem. Fütyörésztem, hívogattam, semmi. Kicsit sétálgattunk, de nem akadtunk a nyomára, így fölmentünk, hogy megsétáltassuk az én Jimmymet. Akinek van kutyája az tudja, ha gazdi hazaér és más kutya szagát érzi rajta, hosszas szaglászásba kezd, tüzetesen mintát vesz a gazdi minden négyzetcentiméterjéről, az én kutyám is ilyen volt, még egy másik kutya fényképét sem tudtam úgy megnézni, hogy meg ne érezte volna. De ez esetben nem így történt, semmilyen idegen szagot nem érzékelt rajtam.

Az, hogy én rendszeresen kóbor kutyákkal vagy macskákkal tértem haza megszokott volt, amolyan napi rutin, ezt az egy esetet, minden apró részletével együtt megjegyeztem. Húsz évvel később olvastam egy könyvet, amelyben különféle történetek szóltak arról, hogy milyen változatos módon sietnek őrangyalaink a segítségünkre, abban találtam meg a magyarázatot és bár bizonyítani nem tudom, de a szívem mélyén biztos vagyok benne, hogy akkor este egy angyal mentette meg az életem.

Itt nézheted meg az őrangyalod nevét